PiciSzöszke

Nincs annál rosszabb érzés, mint amikor tiszta szívünkből szeretünk valakit, de közben az idegeinkre megy az illető nap mint nap. Meg lehet barátkozni egyes rigojákkal de ennyivel már szinte képtelenség.

Amikor nem érdekli, hogy ott vagyok-e vele vagy sem. Amikor leszarja, hogy mit szeretek és mit nem. Amikor semmibe veszi, hogy csak vele szeretnék kettesben lenni 1-2 napot, és nem az olyan haverjaival akiket kifejezetten utálok. Amikor azt érzem, hogy ha társaságban vagyunk, akkor mindenkivel foglalkozik csak velem nem. Amikor iszik és rögtön összebalhézunk valamin, de ő az egészről azt mondja, hogy az én hibám minden.

Mégis szeretem és szeretni is fogom. Hónapok óta kitartok mellette jóban rosszban, pedig már tényleg nagyon nehéz. Akik tudják a történetet, azok igazat adtak nekem eddig, és mindenki szurkol nekünk, hogy sikerüljön megoldanunk a problémáinkat. A baj az, hogy őt nem érdekli eléggé a kapcsolatunk, egyedül pedig bármit megtehetek nem tudok mindent helyrehozni.

Most eljött az ideje, hogy ezt kiírjam magamból. Egy ideje már fogalmazgattam, de nem akarok rá rosszat mondani, ezért megvártam még lenyugszom, nehogy megbántsam ha ez a fülébe jut. Tiszta szívemből szeretem és nem akarom elveszíteni, de nem tudom meddig bírok még türelmesen arra várni, hogy elkezdjen tisztelni és értékelni mint az egy párkapcsolatban elvárható lenne. 

Mindenkinek B.Ú.É.K.!!!! 

xoxo: Hagymácska

Tény, hogy megváltoztam…

Amikor főiskolára kerültem szeptemberben, már tudtam hogy gyökerestől meg fog változni az életem. Középsuliban volt egy több mint 3 éves kapcsolatom, és mindvégig váltig állítottam, hogy Tomival mi örökké együtt leszünk.

Aztán tavaly nyáron szakítottunk és összeomlott körülöttem minden. A barátaimat és a szerelmemet egyszerre vesztettem el. Éreztem, hogy ideje elhagynom Ceglédet, és pont kapóra jött a főiskola. Nem tört le hogy eljöttem egy vadidegen városba, ismeretlen emberek közé. Itt elég hamar találtam barátokat, bár azóta már tőlük is eltávolodtam.

Volt egy 4 hónapos kapcsolatom, aminek az első 3 hónapja maga volt az álom, azonban az utolsó 1 az már szinte kín szenvedéssel telt. Megfogadtam, hogy soha többé nem hagyom hogy elvakítson egy férfi és nem fogom mindenkire aki az utamba kerül azt hinni, hogy ő az igazi.

Ez be is vált, mert az utána következő 1 hónapos kapcsolatomba nem éltem bele magam, így nem sérültem amikor vége lett.

Aztán megismerkedtem a mostani párommal. 2 hónapig tartott, míg végre kialakult közöttünk egy konkrét kapcsolat. Az a 2 hónap teli volt számomra izgalmakkal, de már látszott hogy tanultam a hibáimból, mert egyáltalán nem éltem bele magam abba hogy ebből bármi komoly is lehet majd végül. Aztán mégis… Már több mint 7 hónapja vagyunk együtt, sok mindenen mentünk már keresztül és rengeteg akadályt áthidaltunk már. Remélem ez így is marad, bár félek egy kicsit, mert mostanában rengeteget veszekszünk, de nagyon remélem hogy továbbra is mindent sikerül megoldanunk.

xoxo: Hagymácska

Néha elgondolkozom, hogy miért ilyen bolondok az emberek…

Van, akinek segítő szándékkal mondunk valamit és ő egyből támadásnak veszi. Kezdő „szakemberként” szerintem tudok már egy s mást az életről, mégis úgy érzem sokan nem vesznek komolyan a korom miatt. Láttam már sokféle sorsot alakulni, és sok életet tönkremenni… Ha valaki nem bízik magában, akkor azon nem tudok segíteni. Nem én fogom megváltani a világot, de bízok benne, hogy pár szerencsés személy életét jobbá tehetem.

Régóta tudom, hogy szeretnék segíteni az embereken… Lassan már 4 éve végeztem el az első kortárssegítő képzésemet, bár akkor még nem voltak ilyen irányú komoly terveim. Másfél évvel később újra elmentem arra a képzésre, akkor már félig segítőként tevékenykedtem. Aztán hamarosan eljött a a felsőoktatásba jelentkezésem határideje, 2 szociális munka szakot, és egy ifjúságsegítő OKJ-s képzést jelöltem meg. Mehettem volna a szegedi egyetemre, én azonban a családiasabb jászberényi főiskola mellett döntöttem.

Hamarosan vége lesz itt a 2. félévemnek, és nyugodt szívvel állíthatom, hogy nem bántam meg hogy ide jöttem. Minden kezdet nehéz, de remélem mire végzek, majd elmondhatom magamról, hogy tökéletesen képzett szakemberré váltam. Addig pedig élvezem az életem és a Jászberény által nyújtott szórakozási lehetőségeket. 

xoxo: Hagymácska

Most nem a jelennel kapcsolatban szeretnék írogatni, mert nem érzem helyesnek, hogy a mostani érzéseimet megosszam másokkal.. Egy régebbi történetet szeretnék megosztani veletek, ami eléggé meghatározta az életemet..

Lassan már 4 éve történt. Osztálytársamnak (akivel nem voltam annyira jóban) szerveztek a haverok egy kis összejövetelt. Eleinte úgy volt, hogy én nem jelenek meg rajta. Másokkal buliztam, de az a két barátnőm meg otthagyott a party kellős közepén. Így hát felhívtam osztálytársamékat, és elmentem arra, amerre ők voltak. Akkor éjjel úgy mentem oda, hogy azzal a fiúval akarok összejönni, akivel egy osztályba jártunk. Ezt a tervemet azonban kiütötte az, hogy mire én odaértem a bulihelyszínre, addigra ez a fiú összejött barátnőm barátnőjével. Tehát elkezdtem beszélgetni a többi résztvevővel. Ott volt ennek a fiúnak (Zolinak) a bátyja, és neki a haverjai is. Iszogattunk rendesen, aztán sétáltunk, mert az idősebbek kimentem benzinkútra talán pizzázni. Aztán ahogy mindenki visszaért, átmentünk az egyik kocsma mellé még piálgatni. Volt ott egy srác, aki első látásra megtetszett nekünk. Az este folyamán nem sok kapcsolatban kerültem vele, épp csak annyiba, hogy bemutatkoztunk egymásnak. Azonban később már elkezdtünk beszélgetni, és a női taktikámat bevetve előadtam neki, hogy nagyon fázom. Március volt, rendesen fel voltam öltözve, úgyhogy a vacogást kissé eltúloztam. De hát közel szerettem volna kerülni hozzá, így ez jó módszernek tűnt. Átölelt, leguggolt a fal mellé, és magához szorított, hogy meg ne fagyjak. Kiderült, hogy egyezik nagyjából a zenei ízlésünk, és az érdeklődési körünk is. 2 év volt közöttünk az ő javára, de valahogy egyből megtaláltuk a közös hangot. Ahogy ott ücsörögtem a térdén, csak arra tudtam gondolni, hogy ha nem lett volna annyi ember körülöttünk, akkor egyből megcsókolhatnám. Lassacskán vége lett az éjszakának, és kezdett világosodni. A fiúk indulni akartak, persze én nem szerettem volna, hogy elmenjen. Mielőtt beszállt a kocsiba, kaptam tőle egy szenvedélyes csókot, és elkérte a telefonszámomat. Mire hazaértem, már jött is egy SMS, hogy szeretne velem találkozni. Arra gondoltam, adok neki egy esélyt. De aztán beteg lettem, és napokig le kellett mondanom a találkozókat, hiszen a legjobb formámat szerettem volna neki nyújtani. Aztán végre találkoztunk.. Keddi nap volt, sütött a napocska. Amikor megláttam, csakis arra tudtam gondolni, hogy ne bukjak meg semmiben, és ha mégis, akkor egyenesen a karjaiba zuhanjak. Furcsa érzés volt, mert semelyikünk nem tudta eldönteni, hogyan köszönjünk egymásnak. Tehát lenyomtunk 3 puszit, aztán leültünk egy padra beszélgetni. Önfeledten nevettünk, és ráhangolódtunk egymásra. A találkozó végén csókkal köszöntünk el, és onnantól kezdve egy párt alkottunk. Nap mint nap találkoztunk, órákat sétáltunk és beszélgettünk. Kiegészítettük egymást, egészen 39 hónapon keresztül. Aztán vége lett, mint mindennek a világon... :S Ez a történet a Tomival való megismerkedésemről szól. Aki ismer, az nagyon jól tudja, hogy életem nagy szerelme (volt) ő, és sosem fogom tudni elfelejteni. Nagyon nehéz időszakon mentem keresztül, amikor már nem működött a kapcsolatunk, és elváltak útjaink. Reménykedtem, hogy egyszer még talán újra együtt leszünk a jövőben, de nem tudom az hogyan is működhetne... Tomi megtestesít mindent, amit egy férfiben keresek. Szerencsés lesz az a nő, aki mellett végül megállapodik, és akinek tőle lesznek majd egyszer gyermekei. Tisztelem, hogy bármit megtenne a családjáért, barátaiért, és azért teljes szívemből becsülöm, hogy amióta csak elvégezte a szakmunkásképzőt, azóta folyamatosan, fullos erőbedobással dolgozik. 

Tehát ez volt az én kis történetem. Nem írok le mindent, ami Tomival kapcsolatos, mert a közös élményeink kifejtéséhez egy élet is kevés lenne. Rengeteg minden történt velünk 39 hónap alatt, de mindig számíthattunk egymásra, a kilátástalan helyzetekben is mellettem volt, és én is ő mellette. 

 Ezt a gondolatsort most le is zárom, mert nem tudok már többet hozzáfűzni. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy egyszer még összehoz minket a sors, de az nem mostanában fog megtörténni szerintem. Ha pedig soha többé nem leszünk együtt párként, remélem, hogy barátként mindenben számíthatunk majd egymásra, és hogy boldognak láthatom a későbbiekben is

X.o.X.o.:Hagymácska

Üdv mindenki!!

Mit jelent nektek a boldogság?

Nekem azt, ha a barátaimmal és a párommal veszem körül magam a mindennapjaimban. Teljesen zökkenőmentesen nem éldegélhetek, de ha már huzamosabb ideig nincs egetrengetően nagy problémám, akkor én már boldognak érzem magam. Mindenki különféle helyzetekben leli meg a boldogságot. Van, akinek szerelem kell hozzá, másoknak pedig esetenként kegyetlenkedés váltja ki... Sosem értettem, hogy miért érzik jól magukat azok az emberek, akik másokat bántanak, megfélemlítenek, vagy terrorizálnak..?! Ha valaki meg tudta eddig fejteni az ilyen észjárású emberek gondolatmenetét, akkor kérem kommenteljen :) Vannak önkínzó emberek, akik már annak is örülnek, ha ők magukban nem, de a környezetükben boldogságot vesznek észre. Valójában én is ilyen vagyok... Ha valaki fontos nekem, és látom rajta, hogy jól érzi magát az adott pillanatban, akkor engem is felvillanyoz a viselkedése, és reményt ad, hogy valaha még én magam is lehetek olyan boldog, mint már viszonylag régebben... Néha úgy érzem, hogy csak nekem nem adatott meg a hosszútávú boldogság. Aztán szétnézek az ismerőseim körében, és látom, hogy néhányan nálam sokkal nagyobb gondokkal küzdenek a mindennapjaik során. Hozzájuk képest nekem van 1-2 igaz barátom, akikre mindenben számíthatok. Jelenleg még egyedülálló sem vagyok, de igazából az utóbbi időt, ami Józsi és Bécy közt telt el, egészen élveztem.. Olyan dolgokat tehettem meg, amit az ember, ha kapcsolatban él, eszébe sem juthat megcsinálni. Nem függtem senkitől, nem kellett senkihez igazítanom a napirendemet.Emiatt sokat unatkoztam is, de legalább könyvet és blogokat olvastam, zenét hallgattam, filmeket néztem. Nem mondom, hogy nem örülök, hogy itt van nekem jelenleg Bécy. Csak azt állítom, hogy nem alapozhatom egyedül rá az életemet, tehát távolabb kell látnom a kapcsolatunkon, és meg kell forduljon a fejemben, a "Mi lesz ha mégsem működik, és újra egyedül maradok?!" gondolata...

Most megyek pihenni, ezt a gondolatsort még lehet folytatom legközelebb egyszer :)

X.o.X.o.:Hagymácska

Amikor rájössz, hogy a szerelmednek jobb lesz mással....

Akkor jön el az a pillanat, hogy tudod változtatnod kell. Már nagyjából túlléptél a szeretett emberen, sőt van valaki másod, akivel foglalkozhatsz. Mégis úgy érzed nem teljes az életed. Valamiért... Ilyenkor állj meg egy percre, és gondolj bele, hogy mit szeretnél elérni a közeli s távoli jövőben. Én most arra koncentrálok, hogy boldog lehessek a mostani kapcsolatomban, és ápoljam a barátságaimat. Mostanában sokféle blogot olvasgatok, és kezdek rájönni, hogy nincs jogom magányosnak érezni magam. Szerencsére állandóan vannak velem barátok, és ha más nem is, hazajövök, és itt van az Anyukám és Apukám.

Kell ennél több?! Fél éve még azt mondtam volna, hogy igen. Mára már rájöttem, hogy a családnál és a barátoknál nincs is fontosabb az életben. Egyedülállóként is boldog, teljes életet élhetnék, bár jelenleg kapcsolatban vagyok egy nagyon rendes sráccal, aki bármit megtenne értem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a barátaim bátorítanak engem. Még ha néha össze is kapunk pár dolgon, végül akkor is kibékülünk. Anitának 100%-osan mindent elmondhatok, és ő is nekem. Bízom benne, az életemet adnám érte. Ő áll hozzám jelenleg a világon a legközelebb, épp ezért említettem meg most őt. A többi barátomat nem szeretném most taglalni, de vannak még olyan személyek körülöttem, akik bíztatnak, kiállnak mellettem, és erőt adnak abban, hogy reggelente kikeljek az ágyamból.

Sokkal rosszabb is lehetne az életem, úgyhogy nem szabad elégedetlenkednem.

Ezek a gondolatok ma úgy jutottak eszembe, hogy múlthéten vettem egy könyvet, a napokban elkezdtem olvasni, most nagyjából a felénél járok, és nagyon megfogott a mondanivalója. Szeretettem ajánlom minden olyan nőnek, aki rossz párkapcsolatban él vagy esetleg egyedülállóként tengeti minden napjait. Wendy Bristow: Egyedül,mégis boldogan. Olvassátok, és mélyedjetek el az értelmében!!

X.o.X.o.:Hagymácska

Üdv mindenkinek! :)

Újra itt vagyok...

Péntek esti buliban megismerkedtem egy sráccal (Bécy), akivel másnap össze is jöttem. Kiraktam Facebook-ra, és már jöttek is az üzenetek. Józsi figyelmeztetett, hogy igencsak véleménynyilvánításra adok okot pár embernek. Megköszöntem, de elmondtam neki, hogy meg tudok vele birkózni. Azért rendes volt tőle, hogy szólt. Nem is ez a lényeg. Tegnap farsangi buli volt, és összevesztem barátnőmmel, Anitával. Iszogattunk, történtek dolgok, és aztán lesz*rta a fejem, és itthagyott. Én fogtam a táskámat, és összepakoltam. Természetesen reggelre átgondoltam, és most már újra a helyén vannak a cuccaim. Azonban Anitáról semmit sem tudok. Nem veszi fel a telefonját, Face-re sem jött még fel, úgyhogy majd keres..

Egész délután Józsival beszélgettem Face-en. Kicsit ki is osztott, de tudom, hogy nem akar rosszat. Megtudtam, hogy mi a konkrét véleménye rólam, és azt is, hogy most boldog, mert egy régi ismerősével egymásra találtak. Az utóbbi napokban már sejtettem, hogy van/lesz köztük valami, de nem voltam biztos benne. Hát bebizonyosodott... Mind1, nagyon örülök, ha boldognak láthatom. :)

Amúgy rájöttem, hogy milyen rossz lehetett egy ideig egy barátnőmnek az én árnyékomban élni. Vele senki nem foglalkozott, mindig csak én voltam a téma, és még pasizásban sem volt túl sikeres. Én pedig hagytam, hogy mindenki csak velem foglalkozzon. Hát ezt most visszakapom az élettől, ugyanis amíg Anita itt van, addig én itt egy nagy senki lehetek csak. Nagyon szeretem őt, de nem tökéletes. Akikkel próbálok jóban lenni, azoknak mindnek ő kell. Bár ő nem szarja le a fejem, nagyon sokszor meghallgat, segít amiben tud, de akaratán kívül is szerelmesek belé páran, és nekem rossz, hogy csak másodhegedűs lehetek. Rossz érzés úgy itt lenni, hogy nem alakítottam még ki itt magamnak egy életmódot, és mindenki csak az exem és a szobatársaim miatt ismer.

Most megyek, mert ki vagyok...

X.o.X.o.:Hagymácska

Hát sziasztok!

Ahogy észrevehettétek, mostanában egyre sűrűbben írok ide. Meglátszik, hogy nincs jobb dolgom, és nem tudom lefoglalni magam rendesen.

Éreztétek már magatokat teljesen elveszettnek, olyannak, hogy nem kelletek senkinek sem a világon? Ha a válaszotok erre igen, akkor most elárulom, hogy biztos nincs ebben igazatok...

Az utóbbi napokban/hetekben én is így vélekedtem, de aztán rájöttem, hogy vannak szüleim, van testvérem és akadnak barátaim is. Igazából nem sok, de akiket barátaimnak tekintek, azok valóban mellettem állnak, nagyjából úgy 3-4 emberről van szó... Lehet, hogy nincsen párom, de vannak barátaim, akik bármilyen helyzetben mellettem állnak. Sokszor érzem magam egyedül, olyankor írok valamelyiküknek, akiről tudom, hogy ráér, és fel tud vidítani.

Amúgy furcsa érzés, hogy eddig 2 barátommal nagyon komolyan vettem a kapcsolatomat. Az egyik Tomi volt, akivel 39 hónapig voltam együtt. A másik pedig most Józsi. Elgondolkoztam a napokban, hogy mi lenne, ha valamelyikükkel is haragban váltam volna el.. Úgy még nehezebb lenne elviselni az életemet, hiszen két csodálatos emberről van szó. Tomiba már nem vagyok szerelmes, de őszintén tisztelem azért, amit csinál, és szurkolok neki, hogy boldog legyen. Viszont örülök, hogy beszélő viszonyban maradtam vele, és hogy bármiben számíthatok rá... Józsi pedig.. hát ő Józsi... Itt van a szomszédos szobában még egy jó ideig, szóval nem tudnám elképzelni, hogy haragudjunk egymásra, mert elég ciki lenne, ha itt kerülgetnénk a másikat, vagy "fújnánk" egymásra... Mivel most sokat vagyok bent egyedül, így örülök, hogy ha bent van, akkor átmehetek hozzá beszélgetni egy kicsit, és nem küld el melegebb éghajlatra, hiszen simán megtehetné. Tegnap is nála voltam kb 1 órát, mondjuk beszélgettünk is egy kicsit, de legfőképpen Dragon Ball Z részeket néztünk.. De legalább addig sem egyedül punnyadtam a szobámban, hanem volt társaságom. Bár hamar átjöttem, mert nem akartam, hogy azt gondolja, hogy a nyakán akarok lógni... Még túl friss számomra ez a szakítás ahhoz, hogy felhőtlenül tudjak vele kettesben lenni. Nem tudom, hogy ez mennyi idő alatt fog megváltozni, de remélem hamarosan sikerül teljesen túllépnem rajta.

Annyira gyönyörű idő van kint, de én meg olyna fáradt vagyok. Pedig most szívesen elmennék sétálni.... De mire meg már majd hazaérek, addigra már megint viszonylag sötét lesz, úgyhogy otthon már tuti nem fogok sétálgatni.. :( Majd máskor. Egyik hétvégén el akarok menni majd a Mátrába is talán, ha úgy alakulnak a dolgaim, és természetesen ha már jobb idő lesz.. :)

Most viszont lépek is, mert kb másfél óra múlva indulok haza.

X.o.X.o.: Hagymácska

Üdv!

Egyre jobban vagyok mostmár a vasárnapi és hétfői napomhoz képest... Túl léptem a dolgokon, és rájöttem, hogy az élet nem áll meg, élveznem kell, amíg tehetem... Próbálok ismerkedni, barátkozni, aztán majd lesz valami velem...

Egyenlőre rájöttem, hogy én egy rossz szót nem szólhatok az életemre, hiszen vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben lévő emberek. Itt most nem csak arra gondolok, hogy kevesebb pénzzel rendelkeznek, vagy hasonlók.

Beszélgetni kezdtem egy sráccal a neten... Nagyon szeretne egy barátnőt, mert 24 éves, és alig jár el bulizni. Azt mondja, hogy nem sok barátja van, és az a pár ember, aki van is neki, ők is inkább a párjukkal mennek mindenfelé, és hanyagolják őt. A napjai úgy telnek, hogy elmegy dolgozni valamit, hazaér délután, leül a gép elé, játszik, chatelget, próbál ismerkedni, de elég nehezen megy neki, mert nem tartozik a tipikus jó pasi kategóriába, így ha rá ír lányokra, azok átlagban válaszra sem méltatják. Nekem sem az esetem, de ez nálam nem jelent semmit, attól még szívesen visszaírok olyannak, aki kedves üzenetet ír nekem. Hiszen még ha kapcsolatot nem is tudok vele elképzelni, barátság bárkivel kialakulhat, attól függetlenül, hogy nem néz ki topmodellnek. Tehát, elkezdtem beszélgetni ezzel a fiúval, és egyáltalán nem bántam meg, hogy visszaigazoltam neki. Tisztáztam vele már az elején, hogy nem sok esélye van nálam, de szívesen dumálgatok vele, mert nagyon kedvesnek tűnik. Értelmes, okos, tisztelettudó fiú az írásai alapján. Most jön az, hogy írni bármit lehet... Tudom. Szívesen találkoznék vele majd a jövőben, mert úgy érzem, hogy jó barátok lehetünk, mivel már most elég sok mindenről értelmesen tudunk kommunikálni...

Mostanában beszélgetni kezdtem, egy régi ismerősömmel is... Lacinak hívják, és nagyjából 4 vagy 5 éve találkoztam vele először. Akkor úgy éreztem, hogy össze is fogunk jönni, mert talizgattunk 1-szer 2-szer, de aztán azt mondta, hogy legyünk inkább csak haverok, mert nem fogta meg bennem semmi. Utána még többet beszélgettünk néha, de aztán nagyjából elég hamar meg is szakadt köztünk a kapcsolat.. :/  Fent voltunk egymásnak ismerősnek, de valahogy soha nem jutott eszünkbe, hogy ráírjunk a másikra... Nem olyan régen, talán max 2-3 hónapja nézelődtem az ismerőseim között, amikor megláttam, és eszembe jutott, hogy régen mennyire aranyos srác volt. Gondoltam ráírok, hogy mizujs van vele mostanság. Vissza is írt, emlékezett rám. Elkezdtünk egyre többet beszélgetni, és még mindig nagyon kedves. Aztán ahogy most szakítottunk Józsival, ezalatt a pár nap alatt is elég sokat dumálgattam Lacival. Szerintem jól néz ki, és nagyon barátságos. Nem mondom, hogy ebből még lesz valami, mert az most nekem nagyon korai lenne. De amúgy nem zárkózom el a lehetőség elől, ha úgy adódik, hogy megpróbálnánk együtt valamikor a jövőben... Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után ilyen jót fogunk beszélgetni Lacival... Ha meg nem is lesz belőle több, akkor is egy baráttal több lesz az életemben, és ezért hálás lehetek.

Elkezdtem egy "álomnő" tréninget csinálni. Igazából annyi, hogy naponta kapok 1-1 üzenetet valami kis tippel. Egyenlőre nem tudtam kipróbálni, hogy mennyit érnek a benne szereplő tanácsok, de majd ha úgy adódik, tesztelem őket. Nem igazán hiszem egyébként, hogy hasznomra válnának, hiszen minden férfinak más jön be, úgy vagyok vele, hogy felesleges általánosítani, mindegyiküknél külön-külön ki kell tapasztalni, hogy mivel leeht meghódítani őket. Mindegy, azért felíratkoztam a tréningre, mostanában úgyis sokat unatkozok, legalább lesz mit olvasnom... :)

Most egyenlőre megyek sorozatot nézni, majd jövök valamikor.

X.o.X.o.: Hagymácska

Üdv mindenkinek! Vége lett tegnap a kapcsolatomnak Józsival. Megértettem, mert valóban nem volt már köztünk semmi értelmes, és jobb lesz így mindkettőnknek. Azért nagyon nehéz, mert én igenis szeretem őt, hiányozni fog, hogy nem bújhatok hozzá, nem csókolhatom meg, stb... Azonban úgy tűnik, hogy barátok maradunk, így legalább talán az életem része marad, és ezért hálás vagyok. Minden embernek szüksége van ilyen barátokra, akik ennyire jó emberek. Tudnék rá rosszat is mondani, de nem fogok soha senkinek, mert bár 1 hónapig szenvedtem, és próbáltam menteni a kapcsolatunkat, megalázva éreztem magam, de nem ő tehetett arról, hogy én ennyire beleszerettem... Jó embernek tartom, céltudatos, megbízható, őszinte, kreatív...

Jelenleg próbálok megoldást találni arra, hogyan hozzam helyre az életemet. Most lesz is rá időm, mert ezen a héten úgysem lesz itt semelyik szobatársam sem, így bőven lesz lehetőségem egyedül elmélkedni... Először is át kell gondolnom, hogy mit akarok elérni mostanság, és távolabbi jövőmben. Másodszor pedig önismeretet kell tartanom, harmadszor ki kell találnom, hogy milyen társat akarok magam mellé a későbbiekben. Mert bár most senkivel nem akarok kapcsolatot teremteni, tudom, hogy egy idő után túl leszek Józsin, és újra szerelmes leszek, akármennyire is nem akarom ezt... Igazából soha többé nem akarok szerelmes lenni, mert bármikor bármi elromolhat, és nem akarom, hogy még egyszer összetörje valaki a szívemet. Már két emberről is azt hittem, hogy életem végéig vele lehetek, de a kettő férfi közül semelyiknek nem kellettem egy idő után. Valószínűleg nem csak bennem van a hiba, de azért nem fog ártani egy kis önismereti, önbecsülési tuning, mert most aztán lekerültem a padlóra.

Most viszont megyek is pihengetni, majd talán még írok később, ha eszembe jut valami...

X.o.X.o.: Hagymácska

 Hát sziasztok!!

Eléggé régen írtam, de mikor elkezdődött a vizsgaidőszakom, így elfoglalt voltam... 

Vége lett 2011-nek, de a 2012-es évem, most feltűnően jól kezdődött. Koleszban Szilvesztereztünk, bár nem voltunk sokan, de legalább Józsival voltam... :) Azóta viszont az elmúlt 2-3 hétben furcsán alakul a kapcsolatunk... Vannak gondok, amiket nem igazán tudunk megbeszélni, mert eléggé stresszes a suli miatt... Remélem, hogy lassan túl lesz ezeken, és minden újra a régi lesz köztünk... Viszont szobatársammal -Anitával- egyre több időt töltünk együtt, és imádok vele beszélgetni... Megdumáltuk, hogy majd február márciusban Józsi úgyis alig lesz itt velem, és akkor majd eljárunk kávézni, szolizni és fürdőzgetni.. Vagyis jó lefoglaljuk magunkat... :) Most néztem meg a Jégkorszak 3 végét, mert tegnapelőtt este elkezdtük nézni, de elaludtam rajta. Nem szerettem az első 2 részt, de ez nagyon aranyosra sikerült... :)  Remélem, hogy lassan helyrejönnek az életemben a dolgok, mert jelenleg a környezetemben mindenkinek van egy csomó problémája, és jó lenne már egy kis nyugi.. Még lesz 3 vizsgám, és azután pihi, úgyhogy hátha rendeződnek a körülményeim, és visszatérhetek a szeptembertől lévő kerékvágásba... Nektek hogy sikerültek a vizsgák? (Már akinek voltak..) Akinek nem volt vizsgaidőszaka, annak hogy sikerült a félévzárása?

Most megyek, pakolok egy kicsit a szobámban, aztán várom, hogy megjelenjen Józsi... 

További szép napot Kedves Olvasóim!! :)

X.o.X.o.: Hagymácska

 Sziasztok kedves Olvasóim!!

Ma érdekes napom volt... Elmentem volt barátom (Tomi) családjához. Ő és az Apukája nem voltak otthon. Anyukájával leültem beszélgetni, erre jött a legkisebb Öccse, Benjámin, akit nagyon megszerettem a több mint 3 éves kapcsolatunk alatt. A másik 3 Öccsét is szerettem, de Benjámin állt hozzám a legközelebb. A kissrác mindig is nagyon vagány volt... Eleinte félt tőlem, aztán már feleségül akart venni, és azt mondogatta, hogy meg fogja verni a Tomit, hogy megszerezzen engem... :) Aztán ugyebár 4 hónapja szakítottunk Tomival, és azóta a családjával sem találkoztam. Anyukája ugyanolyan kedves, jószívű asszony még mindig, mint amilyennek megismertem. Azonban szíven ütött, hogy Benjámin nem ismert meg eleinte. Bár legutóbb szőke hajjal látott, most meg fekete vagyok, és azt is megértem, hogy egy 5 éves gyerkőc 4 hónap kihagyás után nem kapcsol olyan gyorsan, de valamilyen oknál fogva, mégis nagyon rosszul esett, akármennyire is nem hibáztathatom őt... Tehát megvolt a napi első csalódásom. 

A második az az volt ma, hogy írta Józsi, hogy beleolvasott a "regényembe", amit tegnap este átküldtem neki. Éjjel még azt mondta, hogy majd szeretné véleményezni, még említettem is neki, hogy csínján bánjon a kritikával, mert nem biztos, hogy jól fogom viselni. Erre 8 körül eddig annyit mondott, hogy inkább nem szeretné véleményezni.. Tehát igencsak pocsék olvasmány lehetett számára... :S Ez azért is esik nagyon rosszul, mert eszméletlen sokat foglalkoztam az írásával. Tavaly novemberben kezdtem hozzá, bár nem írtam hozzá állandóan, de amikor ihletet kaptam, akkor csak úgy pötyögtem egymás után a betűket, ameddig csak tudtam... Egyszer már megírtam a befejezését is, de mivel az életemet vettem alapul, így a happy end-et kitöröltem belőle, mert úgy éreztem, hogy nem helyes, ha úgy végződik, hogy a saját magamról és Tomiról mintázott karakterek boldogan élnek, amíg meg nem halnak... Így tehát úgy gondoltam, hogy folytatni fogom, és majd ha odáig jutunk Józsival, akkor az ő karakterével szeretném befejezni a történetet..

De ha Józsinak ez nem tetszett, akkor valószínűleg többé egy sort sem fogok hozzá írni... Tominak az első pár oldalát odaadtam még tavaly télen, de soha nem olvasott bele. Ma viszont sokat beszélgettünk Facebook chaten, és említettem neki azt is, hogy esélyes, hogy nem folytatom, mert ahogy kivettem az üzenetből, Józsinak nem jött be. Aztán Tomi megkereste, ami ki volt neki nyomtatva, és elkezdte olvasni, és mondta, hogy majd ő is véleményezi nekem... :) Meg a verseimről beszélgettünk, mivel ő már az első verseimet is olvasta, és látott olyanokat is, amelyeket eddig senki más. Van 1-2 vers, amit még akkor írtam, amikor együtt voltunk, és mint kiderült, abból sem mindegyiket ismeri, úgyhogy az egyiket beírtam neki, meg megbeszéltük, hogy ha legközelebb erre jár, és lesz ideje, és érdekli, akkor megmutatom neki a többit is. Hiszen ha róla szól, vagy vele kapcsolatos, akkor joga van elolvasni őket... :) 

Tehát volt ma két csalódásom, és Józsival még meg sem tudtam ezt beszélni rendesen, mert azt ígérte, hogy 9kor feljön, azóta hívtam 10kor, és azt mondta, hogy kb egy óra múlva feljön, csak még vendégei vannak. Azóta eltelt már 2 óra is, úgyhogy majd jön valamikor..

Viszont volt azért ma jó dolog is velem! Például, hogy Tomival megint jót tudtam beszélgetni, bár sajnos nem személyesen, mert mint mondtam nem volt otthon, amikor mentem hozzájuk. Utána meg én találkoztam Presszóban ÖriBarimmal (volt osztálytársammal, srác... :P) és oda jött ki kb fél órára Tomi és Béres, szóval akkor nem tudtunk úgy rendesen beszélgetni... De ez legalább a napom fénypontja lett, hogy találkoztam ÖriBarimmal, és Tomival is... :D 

Most viszont szerintem megyek, még az is lehet, hogy ma éjjel nem várom meg Józsit, mert holnap korán kelek. Pesten találkozunk Anyum barátnőjével, akinél akkor lakott, amikor születtem, és akinek most kb 6 éves a pici lánya (Tenke), és velük már nyaraltunk 1-2X Bernecebarátiban, és egy éve nem láttuk őket. Úgyhogy fél8kor kelés lesz... :S

Na majd jelentkezek még valamikor, addig is, jót ne halljak arról, aki ezt a bejegyzést olvasta!! :)

X.o.X.o.: Hagymácska

 Sziasztok, újra jelentkezem!!

Tegnap este értem haza kollégiumból, és egy jó barátnőmmel beszélgettem Facebook-chat-en... Sajnos Encimmel keveset találkozunk, de tudom, hogy bármikor-bármiben számíthatok rá... (L)  Eszembe jutott, hogy az elmúlt 3 Karácsonyomat és Szilveszteremet ugyanazzal az emberrel töltöttem el... (Tomival) És kicsit zavart lettem az éjjel, mert Józsi nem tud eljönni hozzánk most Karácsonykor, így külön töltjük az ünnepeket. Meg amúgy is, szerinte korai lenne... Aztán még a Szilveszter is kérdéses, mert ha nem lennénk elegen a koleszban, akkor nem lesz semmi szervezett buli, és nem tudunk majd visszamenni. Említettem Józsinak, hogy akkor eljöhetnek hozzánk, de erre nem igazán reagált semmit sem... :S Úgyhogy a végén még egyedül töltöm az ünnepeket. Persze a családom itt van, de más lenne, ha a párommal is lehetnék együtt. 

Amúgy ti hisztek még a szilveszteri-éjféli csók hiedelemben? Én mindig is hittem, hogy az a bizonyos éjféli csók csodákra lehet képes, hiszen azt állítják, hogy azok a párok, akik Szilveszter éjfélkor csókolóznak, azok sikeresek lesznek. Az elmúlt 5 Szilveszterkor én mindig csókolóztam a párommal, akivel voltam, de semelyikből nem lett örökké tartó, sikeres kapcsolat. Legutóbbi ilyen kapcsolatomnak 3 év után vége lett, pedig tökéletes éjféli csókunk csattant el háromszor is... Most meg az sem biztos, hogy lehet éjféli csókom, bár már azt sem tudom, hogy jó ötlet lenne-e... :S 

Most viszont megyek tanulni és pihenni, majd jövök még valamikor!

Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, és ha addig nem jelentkeznék, akkor boldog új évet!! 

X.o.X.o.: Hagymácska

Történt veletek olyan, hogy jó kedvetek volt, de valamiért mégis lehangoló zenét kezdtetek el hallgatni? Velem az utóbbi napokban ez van. Teljesen labilisan érzem magam, pedig alapjában véve jó kedvem van, de mégis szerelmes/szomorú zenéket rakok be a Youtube lejátszási listámon. Pl: Boldogság gyere haza, Emlékezz rám, Kedves Naplóm, Ha mégegyszer láthatnám, Ha volna két életem, Lepörögnek az utolsó könnyek, Magányos csónak, stb.... Tiszta pocsék hangulatom lesz az ilyenektől, de mégis különös késztetést érzek arra, hogy ezeket hallgassam egész álló nap, amikor csak itt vagyok a koleszban. Viszonylag boldognak érzem magam, bár mint mindenkinek, nekem is vannak problémáim, de egyes élethelyzetekhez képest szinte azt mondhatom, hogy az én gondjaim egy gyerekével egyenlőek.

A suli nem megy valami jól, eléggé lusta vagyok sajnos. Jobban esik egész nap az ágyban feküdni, és nem bejárni órákra. Bár tény és való, hogy időről időre átnézem az anyagokat, és biztos, hogy rendesen fel fogok készülni a ZH-imra és a vizsgáimra, de nem tudom, hogy ez mennyire lesz így eredményes. 

A Barátomat nagyon szeretem, és annyira rákoncentrálok, hogy attól félek, hogy valamivel nagyon el fogom rontani ezt a kapcsolatot, mivel ilyen az én formám... :( Vele azonban el tudom képzelni a jövőmet, ahhoz képest, hogy fél éve még bőven más emberrel terveztem a felnőtt koromat. Igazából fura érzés számomra, hogy már egy teljesen más személyiségű fiúval töltöm el a mindennapjaimat, és most már nagyjából kezdjük kiismerni egymást, és ilyenkor van az az időszak, hogy próbáljuk észrevenni és elfogadni egymás hibáit. Eddig úgy tűnik, hogy egész jól egymáshoz tudunk szokni, és ettől felettébb boldog vagyok, mert reményt ad arra, hogy tényleg közös jövőnk lehet...  

Most viszont megyek pihenni, mert egy kicsit megbetegedtem (bedagadt a jobb mandulám, és fáj a fejem). Majd jövök valamelyik nap, addig is remélem, hogy be tudom indítani az írásaimat, és olvasni fogják páran... :) 

X.o.X.o.: Hagymácska

 Kedves Olvasóim, újra jelentkezem!! :D

Kb. két hete újra találkoztam azzal az exemmel, akivel több mint három évig együtt voltam. Jó volt látni, mert majdnem 3 hónapig nem találkoztunk. Eléggé megváltozott, de ez várható volt. Kedves volt, és örültem, hogy egyáltalán nem kavart fel az, hogy újra láttuk egymást. Nagyon szeretem Józsit (mostani Barátomat), de tudom, hogy Tomi is fontos szerepet fog még betölteni az életemben. Remélem Józsi ezt a kapcsolatot nem fogja félre érteni, mert már semmit nem akarok exemtől, csak annyit, hogy bármiben számíthassunk egymásra további életünk során, ha már 39 hónapot együtt töltöttünk. Úgyhogy lényegében beszélgettünk átlagos dolgokról kb 20-25 percet, aztán elindult vonattal Pestre az új Barátnőjéhez. 

Tegnap este pedig Gólyabálom volt. Sajnos nem táncoltam (csakúgy, ahogy szalagavatómon sem), mivel nem szeretem a Bécsi keringőt. Barátom így egy csoporttársammal táncolt, ezáltal az elmúlt kb két hétben nem nagyon tudott velem sokat foglalkozni, mert esténként másfél-két órákat próbáltak. Tegnapi napja is úgy telt, hogy rohangált össze-vissza, mert nagyon sok dolog szakadt a nyakába egyszerre. Így végül az lett az egész bálomból, hogy a táncból semmit sem láttam, mert én kezeltem a zenét. Aztán Anitával táncolgattam kb 4-5 számot, és kiültem, mert Józsit semerre sem találtam. Átkísért koliba Józsi, visszament még egy picit, aztán bejött hozzám. Átbeszéltük az estét, és magát okolta pár dolog miatt. Pedig én nem akarom őt hibáztatni semmiért sem. Mindegy, remélem a legközelebbi buli/bál jobban fog sikerülni, mint az eddigiek, mert sajnos még nem is táncoltunk együtt, meg hasonlók.. 

Ja, és a legújabbat még nem is említettem. Szerdán szőkéről átfestettük a hajamat barnára. Eléggé ijesztő volt, mivel amikor rákentük a festéket, eléggé lilás árnyalata volt a hajamnak. Végül jó szín sült ki belőle, ilyen sötét barna, enyhe vörös beütéssel. Úgyhogy most mintha teljesen megújultam volna.. 

Most viszont megyek, mert még nagyon sok dolgom van!

X.o.X.o.: Hagymácska

 Volt már veletek úgy, hogy gondoltatok egy rég nem látott barátoktokra, és pár napon belül megjelent előttetek?

Velem a napokban ez történt. Eszembe jutott egy régi jó barátnőm, akivel nagyjából kilencedikes koromban beszéltem/találkoztam utoljára. Nem olyan régen gondoltam rá, hogy mi lehet vele, és felidéztem a múlt bolondoskodásait vele kapcsolatban. Egy nyáron át nagyon jól kijöttünk, még aludtam is nála egyszer, aminek az lett a vége, hogy iszonyatosan berúgtunk, és már kb 11-kor kidőltünk. Aztán ahogy elkezdődött az iskola eltávolodtunk egymástól, mivel ő Szolnokra, én pedig Ceglédre jártam. Egy idő után már eszembe sem juttot, aztán a száma is eltűnt a telefonomból. Most pedig hét elején kerestem Facebook-on, és eszméletlenül bíztam benne, hogy megtalálom, mert nagyon hiányoztak a jó értelemben vettk hülyeségei. Erre ahogy jöttem haza Ceglédre, megpillantottam az aluljáróban a barátjával sétálva. Pont arra tartottak, ahol én álltam, és kíváncsi voltam, hogy megismer-e… Nem voltam benne biztos, így egy darabig csak álltam ott, mint aki teljesen meghülyült. Aztán megismert… Ledöbbentem, hogy majdnem 4-5 év alatt szinte semmit nem változott. Neki furcsa volt, hogy én szőke vagyok, de megismert… Beszéltünk pár szót, hogy melyikünk hova jár suliba, telszámot cseréltük, és megígértük, hogy keressük egymást. Jövőhéten ha jövök haza, majd fel is hívom, hogy ráér-e valamikor találkozni. Annyira fura érzés volt újra látni. A régi bolond önmagamra emlékeztet, aki bármit megcsinált bármikor, bárhol, bármilyen körülmények között. Azóta felnőttem… Hiányoznak a régi lelkizéseink, és az, amilyen természetesen tudtunk viselkedni egymással. Nem kellett megjátszanunk magunkat, nem veszekedtünk soha, nem voltunk féltékenyek a másikra. Tudom, ez úgy hangzik, mintha évekig vagy évtizedekig lettünk volna barátnők, pedig nem. Igazából csak kb 2005 vége környékén ismertem meg, és 2006 vége körül már szinte nem is kommunikáltunk egymással. Azonban nekem fontos lett, és sajnálom hogy elszakadtam mellőle, mert most hogy újra láttam, már érzem, hogy jó lett volna barátnőként magam mellett tartani, csak sajnos ez nekem nem sikerült. Na mindegy, remélem, hogy újra építhetjük a barátságunkat –már ha ő is szeretné. Mára ennyit írtam, ugyanis kicsit fáradt vagyok, lassan lépek aludni, mert már Józsi is pihenget. Jó éjt kedves –esetleges- Olvasóim!

X.o.X.o.: Hagymácska

 Mostanában sokat vagyok egyedül, főleg amikor nem a kollégiumban tartózkodom. Otthon néha leülök a lépcsőre -cigizgetek- és figyelem a lakótelepünkön lévő gyerekek viselkedését. Kiskoromban nekem is volt lent egy barátnőm, akivel állandóan a játszótéren bohóckodtunk, néha butaságokat találtunk ki, de végül mégis mindig sikerült értelmesen eltölteni az időnket. A mostani 8-10-12 évesek azonban szidják egymást, ha valami nem úgy történik játék közben, ahogy azt szeretnék. Komoly sértéseket vágnak a kisebbek fejéhez, a gyengébbeken pedig sokszor fizikai erőszakot alkalmaznak -teljesen alaptalanul. Egyre csúnyábban beszélnek, ha pedig rájuk szól egy felnőtt -esetenként a játszótéren lévő szülők valamelyike- akkor tiszteletlenül, otrombán visszafeleselnek neki. Nincsenek rendesen nevelve, vagy azért, mert a szüleiknek nincs idejük eleget foglalkozni velük, vagy mert szimplán ostobák a szülők, hogy nem érik fel ésszel, hogy a gyerekeknek utat kell mutatni, mert saját magától sosem fogja megtudni, hogy mi a helyes és mi nem. Óvónőnek készültem, és most már egyáltalán nem bánom, hogy nem azt a szakot választottam, mert az utóbbi időben rájöttem, hogy nem lenne türelmem a sok rossz-gonosz gyerekhez, a felelőtlen szüleikhez meg aztán végképp nem. Nővérem és én is tudtunk idegesítőek lenni régen, de a felnőttekkel világ életünkben tisztelettudóan beszéltünk és illedelmesen viselkedtünk. Erről eszembe jutott egy vicces sztori.

Meg nem mondom, hogy hány évesek lehettünk, mert már nem emlékszem pontosan. A lényeg az volt, hogy Mamámnak -Apum részéről- soha nem volt üvegasztala a házban. Azonban egyszer -ki tudja milyen felindulásból- vett egyet a szobájába, miközben tudta, hogy a két kisunokája mellé felesleges. Egyik nap vigyázott ránk, én ráfeküdtem az ágyon tesómra -talán meg akartam csikizni, vagy harapdálni- erre ő lerúgott magáról, én meg háttal belerepültem Mamám új üvegasztalába. Szerencsére nem történt semmi bajom, az asztallal ellentétben én megúsztam ép bőrrel az esetet. Mondanom sem kell, Mamámnak azóta sincs üvegasztala. Nemrég már mondtam is neki poénból, hogy lassan már ott tartunk, hogy ne is legyen újra, mert pár éven belül lehet, hogy megérkeznek a dédunokák, akik csak megint tönkretennék. Így tehát volt üvegasztal -pár napig-, és szerintem nem is lesz több abban a házban.

Mi is sokszor szekáltuk egymást Nővéremmel -aki 3 évvel idősebb nálam-, de mindig is tudtuk hol a határ és nagyon szeretjük egymást. Mostanában nagyon keveset találkoztunk, de ha mégis összefutottunk -akárcsak 1-2 órára-, akkor jókat tudtunk beszélgetni, és tudjuk azt is, hogy bármikor -bármiben számíthatunk egymásra.

 Köszöntelek újra kedves Olvasóm! Előző írásaimat, és a naplómat olvasva, nem gondoltam, hogy lehetek még boldog valaha az életben. Azonban az új Barátom bebizonyította, hogy a három éves kapcsolatomon is túl tudok lenni, és elképzelhetem mással is az életemet. Amióta hivatalossá tettük, hogy együtt vagyunk, azóta teljesen kicsattanok a jókedvtől és ezt régebbi ismerőseim is felfedezték rajtam. Csodálatos volt az a 3 év, amit Tomival töltöttem, de vége lett, és szerencsére úgy tűnik, hogy ennyi idő után neki és nekem is sikerült másnál megtalálnunk a boldogságot. Teljes szívemből kívánom neki is, hogy sokáig legyen együtt az új Barátnőjével, és remélem, hogy én sem fogom elrontani az új kapcsolatomat. Sosem gondoltam volna, hogy egy olyan ember mellett, mint Józsi, boldog lehetek. Ő olyan felnőttes, gyors észjárású, komoly, megfontolt, bölcs és sikeres ember. Eddig úgy vettem észre, hogy amibe belefog, abból rossz nem sülhet ki. Vannak céljai, álmai, és tesz annak érdekében, hogy ezeket megvalósítsa. Még ismerkedésünk elején elmondta nekem, hogy nem az a tipikus csajozógép, hanem világ életében az igazit kereste. Akkor még úgy gondoltam, hogy megpróbálhatnánk a kapcsolatot, és majd lesz belőle valami… Mostanra viszont már azt sem kétlem, hogy mi vagyunk egymásnak az igazik, és nem véletlenül szakítottunk a nyáron Tomival. Mert tudom, hogy ha én úgy mentem volna kollégiumba, hogy még együtt lettünk volna Tomival, akkor nem hagytam volna, hogy bármi kialakuljon kettőnk közt, hanem inkább elkerültem volna, és próbáltam volna nem megismerni. Szerintem nincsenek véletlenek! Mindig is így gondolkodtam, de ez után a történet után, már végképp így érzem. Nem mondom, hogy minket egymásnak teremtettek, de jó lenne, ha így lenne, mert valóban úgy érzem, hogy kezdek totálisan, végtelenül beleszeretni. Remélem, hogy jó vége lesz, mert a szívem nem bírna ki egy újabb csalódást. Én már sokszor át lettem ejtve, el lettem hagyva, és most a legutóbbinál is úgy éreztem, hogy nem tudok tovább élni nélküle. Erre teljesen váratlanul betoppant az életembe Józsi… 

Viszont van mára egy másik témám is, ami kivételesen nem a szerelemről szól.

Van egy barátnőm, akiben már iszonyatosan sokszor csalódtam, de végül mindig kibékültünk. Volt egy barátja, aki miatt elhanyagolt, akkor rettenetesen össze is vesztünk ezen. Aztán ők szakítottak és mi újra jóban lettünk. Azon Csilla kb fél éve összejött egy Zsolti nevű sráccal. Csillával középsuliban 5 éven keresztül osztálytársak voltunk. Nagyon sokan fikázták őt mindig is, de én láttam benne valamit, és jóban lettünk egyik-napról a másikra. Amíg még suliba jártunk, néha beugrottunk városba, mióta Zsoltival van, de ballagásunk óta(május eleje) hanyagol, alig találkozunk, meg minden... Én elhiszem, hogy ketten kétfelé mentünk, más-más életbe kezdtünk bele, de szerintem túlzás amit csinál. Soha nem ülünk be sehova egy sörre, mint régen, ha összefutunk, akkor is átlag 1 órára, és akkor is nagyon nehezen szakít rám időt. Igazából legszívesebben leoltanám, és elküldeném melegebb éghajlatra, de mégiscsak 5 éve tartom barátnőmnek, szóval ez nem olyan egyszerű, mint ahogy azt néha elképzelem. Megértem, hogy szerelmes, de megint csak a barátjára támaszkodik, és nem gondol arra, hogy nekem is szükségem lenne rá néha... Most itt az őszi szünet, említettem neki, hogy ugorjunk be városba egyik este, erre ő azt mondta, hogy majd meglátja hogy ér rá, mert Zsolti kb minden este nála alszik. Nem tudom, hogy felfogja-e, hogy ezzel simán elveszít engem. Sőt, igazából azt sem tudom, hogy egyáltalán érdekelné-e, ha megszakítanám vele a barátságunkat. Nem tudok én már semmit sem vele kapcsolatban, pedig én mindig próbáltam jó barátnője lenni, de cserébe én nem érzem ezt az ő részéről, és soha nem is éreztem ilyet felőle. Sok mindent átéltünk már együtt, de azt nem mondanám, hogy jóban-rosszban ott volt velem 5 éven keresztül. És ez sokszor fájdalmat okozott nekem. Még nem volt egyszer sem olyan barátnőm, akire mindig, bármilyen helyzetben számíthattam volna. Olyan, akit ha az éjszaka közepén felhívnék, hogy szakítottunk a nagy szerelmemmel, akkor rohanna át hozzám fagyival és borral, romantikus-csöpögős-gagyi filmeket nézetne velem egész éjjel, és kisírhatnám magam a vállán. Pedig szerintem ez egy lány életében kulcsfontosságú kapcsolat volna, és ez nekem kimaradt, bármennyire is szerettem volna mindig is egy ilyen barátnőt... Ebből is látszik, hogy én egy igazi különc lány vagyok. Nem sajnáltatásból írok ilyeneket, hanem azért, hogy aki nem ismer és olvassa az írásaimat, az jobban megérthesse, hogy milyen érzelmek lakoznak bennem, és hogy milyen szociális háttérrel rendelkezem...  Most felfüggesztem egy picit az írogatást, inkább nézek Vampire Diaries-t, mert az legalább elrepít egy kicsit a valóvilágtól. Jó éjt mindenkinek!!

X.o.X.o.: Hagymácska

 Éreztétek már magatokat teljesen elveszettnek? Én ma este ettől totálisan kiborultam... Fél12körül elköszöntünk Józsival Skype-ról, és azóta sem tudtam elaludni. Nézelődtem Facebook-on, és azon gondolkoztam, hogy 1-2 embert kivéve kinek is tűnne fel, ha deaktiválnám magam Face-ről, és eltűnnék egy kis időre egyedül. Nem mondom, hogy nem hiányoznék senkinek, de feltűnően kevesebb ember venné észre a hiányomat, mint mondjuk fél évvel ezelőtt lett volna. Az utóbbi időben nagyon boldog vagyok, de most elfáradtam, és érzem magamon, hogy ez csak álca, és legbelül a szívem még mindig darabokban hever... Én már tényleg beleszerettem Józsiba, és ez nem csak fellángolás, mert egy jó ideje már ezt érzem... Viszont annyira még nem stabil a kapcsolatunk, hogy merjek is rá építkezni, így nem tudom annyira kiadni magam neki, amennyire most szükségem lenne rá.... Még nem ismerem a tűréshatárát, és nem szeretném rögtön az elején feszegetni a határait, mert nem szeretnék elrontani semmit. Viszont jelenleg nem tudom kiadni magamból a dühöt, fájdalmat amit érzek, mert akik új emberként vesznek körül, még azokban sem tudok ennyire megbízni, hiszen annyiszor ejtettek már pofára drágalátos barátomnak hitt emberek, hogy nem tudok csak úgy túllépni a régi sérelmeimen... Így tehát marad az a taktika, hogy elfojtom a dühömet és fájdalmamat ami felgyülemlett bennem az utóbbi időben, és addig tartogatom, amíg nem érzem úgy valakivel szemben, hogy ténylegesen annyira megbízhatok benne, hogy ilyet is megosszak vele. Jelenleg úgy érzem, hogy egy emberrel tudnék erről őszintén, nyíltan beszélgetni, gátlások nélkül. És ez az egy név megrémiszt engem, mert tudom, hogy ő még nem akar velem úgy komolyan beszélni, amennyire én azt igényelném... 

Reméltem, hogy most minimálisan kiírhatom magamból a dolgokat anélkül, hogy bármi pontosat elárulnék a bajaimról...

Mára elköszönök, megpróbálom rendezni gondolataimat,és jó lenne lassan elaludnom végre. Jó éjt mindenkinek, aki olvassa esetleg, és szép napot annak, aki napközben téved erre... 

X.o.X.o.

Bár még csak nem rég írtam, most újra nekiállok gépelni, ugyanis egy jó hírt szeretnék megosztani veletek. A kedves új ismerősömmel, akiről a kezdetek óta írok, most végre összejöttünk. Ugyebár furcsa volt vele a kapcsolatom, de tegnap megkérdezte, hogy lennék-e hivatalosan is a párja... Mi mást válaszolhattam volna, mikor már erre a kérdésre várok pár hete?! Úgyhogy most szárnyalok a boldogságtól, bár kinőttem már a rózsaszín ködös korszakomból, azért a felhők között érzem magam. Életem egyik legjobb estéje volt a tegnapi, hiszen eddig csak úgy spontán jöttem össze a fiúkkal, nem kellett tökéletesen odaraknom magam. Nála azonban most érzem, hogy kb 1 hónapig "túráztatott", tehát azok után már megérdemeltem, hogy vele lehessek, megdolgoztam érte... Ez így hülyén hangzik, de sokkal jobban esik így összejönni vele, mintha már rögtön a megismerkedésünk estéjén elkezdtünk volna járni. Jó volt megismerni ennyi idő alatt bizonyos szinten, és remélem, hogy még többet kaphatok majd belőle, és hogy hosszútávon is működőképes kapcsolatot tudunk teremteni... Igaz, hogy 4 év van közöttünk, de szerintem ezzel nincsen semmi probléma. Érzem magamon, hogy mellette felnőtt nővé válhatok, és hogy mindenben támogatni fog, és bármilyen nehéz helyzetbe is kerülök az életemben, ha ő mellettem lesz, akkor erőt fog adni nekem ahhoz, hogy ne adjak fel semmit, és kifulladásig küzdjek azért, amit szeretnék elérni. Ez most nekem talán egy új élet kezdete lehet, hiszen Berényben mindent tiszta lappal kezdhetek. Nem igazán ismert senki, mindenki kedves velem, és alig vagyok itthon, végre kiszakadtam a ceglédiek környezetéből, ahol sajnos már túl sok előítéletes személlyel találkozom. Talán Ő lesz az, aki mellett sikerül majd olyan emberré válnom, amilyen már régóta szeretnék lenni. Sajnos nem tudom, hogy az Ő fejében milyen gondolatok játszódhatnak le, amikor mellette fekszem, vagy épp amikor nem vagyunk együtt.. Eddig annyit mondott, hogy megkedvelt, és hogy szereti velem eltölteni az idejét, és ha nem vagyok vele, akkor hiányzok neki. Szerintem ez igen is jó jel... Nem várok el tőle semmit, hiszen ennek a kapcsolatnak nem a kismillió elvárás az alapja. Nem tudom, hogy mikor voltam ennyire boldog, és feldobott hangulatomban. Még a 3 éves kapcsolatom idején Tomi tudott ilyen szinten örömet okozni nekem, mint most Ő... Tomival terveztem a jövőmet, családot, stb.... Az biztos, hogy rá már soha többé nem alapozhatom az életemet, de most úgy érzem, hogy megtaláltam azt az embert, akire számíthatok ilyen téren, és az élet minden egyéb területén is. Tudom, hogy amíg együtt leszünk mindenben segíteni és támogatni fogjuk egymást, hiszen mindketten jószívű emberek vagyunk, és bár én nem érem fel ésszel a gondolkodásmódját, azért megközelítem a szintjét, és eszméletlen sokat tanulhatok még tőle... Most nagyon érzelgősre vettem a figurát, de hát ilyenek a lányok/nők, amikor egy új kapcsolatuk van kialakulóban. 

Persze most próbálom nem beleélni magam, hiszen félek egy újabb csalódástól... Viszont ha eddig jól megvoltunk, akkor hátha jutottunk már odáig, hogy ha valami gond történik, akkor közösen meg tudjuk oldani, vagy legalább megbeszélni, hogy mi legyen... Félelmetesen bízok benne, és hihetetlenül el vagyok ragadtatva az észjárásától. Tisztelem, becsülöm, felnézek rá. 

Remélem, hogy a fenti soraim nem hangzottak eszelős rajongósnak. Jelenleg saját magamat egy kislánynak érzem, aki megtalálta élete párját, aki mellett nővé érhet az idők folyamán, és akivel leélheti a hátralévő évtizedeit...

Mára ennyi voltam. Nem túl érdekes az olvasmányom, maximum annak, aki ismer, mert az most megtudhatja, hogy mi szokott lejátszódni bennem, mi az, amiket nem szoktam hangosan kimondani. Szerintem egyszerűbb leírni az ilyesfajta érzelmeimet, mert ha valami balul sül el, akkor ezeket a sorokat ki tudom törölni, de a kimondott szavak örökké ott élnek a beszélgetőpartnerem és a saját elmémben, és akármilyen mélyre temetődnek is, akkor is elő lehet ásni őket, és a későbbieknek komoly gondokat okozhatnak...

 Üdvözletem kedves olvasóim! Most is készültem egy témával, bár eléggé hajaz az előző bejegyzéseimre. Szerintetek egy ember honnan tudhatja, hogy jól dönt-e?! Én szeretnék kapcsolatban lenni most egy sráccal, de nem igazán tudom, hogy mikor fordulnak végre komolyra köztünk a dolgok. A legutóbbi exem pedig még mindig szeret engem, de én már nem akarnék vele összejönni, de valamilyen megmagyarázhtatatlan módon még vonzódom hozzá, és ezért sem tudom eldönteni, hogy a kedves új ismerősöm iránt mit érzek... Jelenleg úgy érzem, hogy jól döntöttem két ember között, de honnan tudhatnám, hogy valóban boldog leszek majd így? Mi van, ha két hét múlva rájövök, hogy rossz döntést hoztam, de akkor már nem fogok tudni változtatni rajta, és elveszik a lehetőségem a jó életre? Szeretném, hogy aki olvassa, az kommentelne, mert több ember véleményére kíváncsi vagyok ilyen téren. Csak az érdekelne, hogy mások szerint mennyire lehet biztos az ember a döntéseinek következményével, és hogy szerintetek milyen szintig kell kockázatot vállalnia az embereknek...

 Amikor úgy érezzük, hogy minden reménytelen az életünkben, akkor válnak derűsebbé a dolgok. Ha elhagy minket a Párunk, és azt gondoljuk, hogy soha többé nem lehetünk senki mással, akkor toppan be a szemünk elé egy olyan személy, akivel mégis el tudjuk képzelni, hogy boldogok legyünk. Még mindig fura körülöttem a helyzet, de már azon vagyok, hogy tisztábban láthassak valahogy. Nehéz lesz, főleg hogy innentől kezdve már nem csak rajtam múlik, hogy mi lesz egy olyan kapcsolattal, amilyet most a kedves új ismerősömmel folytatok...

Megosztom most veletek, hogy milyen érzések kavarogtak bennem, amikor először megláttam, és elkezdtünk beszélgetni.

Egy buliban voltunk, de páran csak kint ácsorogtunk a kocsma előtt, mert nem tetszett a zene... Voltak ott gólyák, és felsőbb évesek is… Amikor megláttam, éreztem, hogy nem olyan fiú, mint a többiek… Csak állt sörrel a kezében, békésen beszélgetett az ismerőseivel, de nem feltűnősködött, és nem arcoskodott senkivel sem. 4-en átmentünk egy másik kocsmába, ott nekiálltunk Ossian-t hallgatni, és sokféle téma szóba került. Kiderült, hogy van bennünk pár közös, és nem csak a zene terén. Én akkor még úgy éreztem, hogy foglalt a szívem, de utólag rájöttem, hogy megismerkedésünk napjától vágytam a közelségére. 1-2 hét alatt kiderült, hogy blogot ír, és néha dalszövegeket, verseket is. Elárultam neki, hogy én is írtam régebben verseket, és mostanában pár dalszöveget. Órákat el tudtunk beszélgetni különböző témákról, és soha nem éreztem feszélyezve magam a közelében. Eltelt azóta pár hét, és nem tudom, hogy mi van/lesz kettőnk között, de egyenlőre, a jelen helyzetben tökéletesen érzem magam. Reménykedek egy kicsit, hogy talán megtaláltam az igazit, és hogy örökké együtt lehetünk. Nem fogom magam beleélni, mert a szívem jelenleg ígyis darabokban hever, és nem tudom mennyi idő kellhet ahhoz, hogy felépüljön a darabkákból egy egészséges, őszinte szerelmet mutató, boldogan dobogó szív….

Tehát… Ezek a dolgok jutottak most eszembe a megismerkedésünkre azzal a bizonyos kedves új ismerősömmel… Remélem ő pont nem olvassa, mert elég ciki lenne azért…. :D  Most viszont lehet elköszönök, mert zenét hallgatok, aztán leugrunk valahova páran meginni 1-2 sört… :D Jó éjt mindenkinek, aki véletlenül, vagy direkt erre tévedt.

Nem tudom, hogy ki hogy van vele.. Én eddig utáltam egyedül lenni... Nemrég azonban ott ültem Fótújfalun, és eszméletlenül jó a zene közben gondolkozni az élet nagy dolgain... Az ex barátom az mondta nekem, hogy utazgatnom kellene, és hátha felszabadultabb lennék, de nem hittem neki, és folyton azt szajkóztam, hogy eszméletlenül szar állandóan egyedül lennem. Amikor ott voltam írtam is neki, hogy igaza volt, és sajnálom, hogy nem hallgattam rá előbb. Tökre el voltam úgy, hogy senki nem szólt hozzám, és nem zargattak az emberek a buta kérdéseikkel, amikből már mostanában eléggé elegem lett... Úgy érzem, hogy többször kéne megismételnem az ehhez hasonló "kirándulásaimat", mert jó hatással lehetnének rám... Ilyenkor van időm csakis magammal törődni, és eszembe jutnak olyan dolgok is, amelyek a mindennapi rohanó életben nem tűnnének fel, pedig nagyon is fontosak számomra... Mostani hétvégém eléggé borzalmasan telt, mivel az új barátommal nem sikerült beszélnem, ugyanis nem tartotta annyira fontosnak, hogy találkozzunk. Bár elmentem oda, ahol lakik, a falun belül nem találtam meg. Reggel pedig elindultam barátnőmmel együtt, mivel nála aludtam. Nem tartottam szükségesnek, hogy a délelőttömet azzal töltsem, hogy előkerítsem valahonnan, így csak írtam neki, hogy keressen majd meg ha akar, de számítson rá, hogy végeztem vele.... Már este beszélgettem a kedves új ismerősömmel, és olyanokat reagált, amikből nem igazán tudtam leszűrni, hogy hogyan viszonyulna hozzám, egy esetleges kapcsolatlétesítés terén. Van egy olyan érzésem, hogy a több mint három éves kapcsolatom után túl hamar ugrottam bele egy újabba, és nem szeretném újra elkövetni ezt a hibát. Szeretnék már egy rendes barátot, aki tisztel, őszinte velem, és aki mellett igazán nőnek érezhetem magam. Nem tudom, hogy mikor fogok ilyen férfit találni, de remélem, hogy mielőbb, mert iszonyatosan elegem van már a boldogtalanságból, és a reménytelenségből. Elnézem a körülöttem lévő boldog párokat, és néha arra gondolok, hogy ha nekik sikerül, akkor nekem miért nem?! Nem érdemlem meg?! Sok rosszat tettem már az életemben, volt olyan is, amit nem bántam meg, hisz hozzám tartozik, az életem része egy-egy kellemetlen tulajdonságom. Szerintem többet érdemelnék az élettől, mint amit eddig sikerült elérnem röpke 19 évem alatt. Nem akarok mindent megkapni. Nem kell nekem sok pénz, sok barát, én csak annyit szeretnék, hogy a családomon kívül másnak is fontos legyek, és hogy valakivel boldog párkapcsolatban leélhessem hátralevő életemet... Próbálom rendszerezni magamnak az érzéseimet és a gondolataimat, de sajnos elég nehezen megy ez nekem mostanában. Rengeteg külső tényező befolyásol, és bármennyire is szeretnék néha máshogy cselekedni, sokszor rossz döntéseket hozok, amelyek hatására végtelenül boldogtalan állapotba kerülök. Félek, hogy ez addig fog így menni, hogy már egy idő után teljesen lemondok a boldogság megszerzéséről, és labilis idegállapotba kerülök... Tudom, hogy lenne segítségem, hiszen vannak körülöttem olyan személyek, akik odafigyelnek rám, de szerintem csak a család támogatása ilyen esetekben nem mindig bizonyul elégnek. Láttam én már embereket teljesen leépülni, és nem szeretném, hogy velem is ez történjen, mert tudom, hogy mennyire nehéz utána helyrejönni. Lehet, hogy most aki olvassa elszörnyed ezen a gondolatmeneten, de sajnos mostanában csak az ilyen témák foglalkoztatnak. A mindennapjaim jelenleg úgy telnek, hogy egyik pillanatban vidám vagyok és mosolygok, a másik percben pedig már búskomoran lesek magam elé, és semmihez nincs kedvem, és az égvilágon minden hidegen hagy. Azt viszont kevesen tudják, hogy nálam a jókedv és kacagás csak egy álca. Nem tudom megmondani, hogy mikor mosolyogtam utoljára teljesen, 100%-osan őszintén, és hogy mikor nevettem egy egészségeset. Pedig érzem magamon, hogy rámférne... Most azért a kollégiumban viszonylag jól éreztem magam egy ideje, de mivel most mindenféle érzés kavarog bennem, nem tudom, hogy meddig fogom tudni elviselni bent az emberek közelségét a hétköznapokban. Furán hangzik ez egy leendő szociális munkás szájából, de jelenleg az, hogy minden napomat egy kis közösségben töltsem, eléggé lefáraszt, és kezd egy kicsit feszélyezni. Annyiból viszont jó mostmár a fősuli, hogy ténylegesen hasonló gondolkodású és érdeklődésű emberek vesznek körül, akik talán jobban meg fognak érteni engem, mint az eddigi iskolatársaim. Természetesen ehhez az kell, hogy sokat beszélgessek a többiekkel, és hogy akit érdemesnek tartok rá, a bizalmamba engedjem, és megnyíljak neki. Ez nekem nagyon nehéz, ugyanis volt már ebből problémám... Régi sztori, úgyhogy nem lehet belőle baj, ha elmesélem...

5 évvel ezelőtt elkezdtem járni egy Robi nevű fiúval, és mint az első szerelemhez illik, vele vesztettem el... Fél évig minden szép és jó volt, sokat találkoztunk, szinte mindent együtt csináltunk. Nyár elején azonban elmentem nyaralni, és ahogy hazaértem, azzal fogadott, hogy szakítsunk... Még aznap este összejött a legjobb barátnőmmel, Adrival. Természetesen teljesen kibuktam, sírtam a barátnőimnek, erre kb 15-en voltunk alapból a társaságban, és utólagosan szinte mindenki azt mondta, hogy már sejtették, hogy alakul valami a barátom és barátnőm között, de valamilyen oknál fogva ezt a felvetést senki nem közölte velem, én buta 15 éves liba pedig nem vettem észre, mert elvakított a szerelem... Ők aztán együtt is voltak egy ideig, persze azóta ők is külön vannak már...

Szóval... Ebből csak azt akartam kihozni, hogy ezek után vallom azt, hogy inkább legyen kevesebb barátom, de azok igaziak legyenek, akikben feltétel nélkül megbízhatok. Ilyenkor elgondolkozik azon is az ember, hogy azért nem szólt neki senki, mert nem akartak bekavarni, és minél tovább boldognak akartak látni, mert úgy gondolták, hogy amiről nem tudok, az nem fáj... Bennem van még ez a lehetőség is, de legbelül érzem, hogy mind a kb 15 ember nem gondolhatta ugyanezt. Szerettem volna, ha legalább egy ember odaáll elém, és elmondja, hogy van egy olyan érzése, hogy Robi és Adri között alakul valamiféle intimebb kapcsolat. Ha ezt megtette volna bárki is, akkor talán elbeszélgethettem volna mindkettejükkel, és lehet, hogy végül tudtam volna rajta változtatni. Az is lehet, hogy ugyanúgy összejöttek volna, de akkor elmondhatnám magamnak, hogy megtettem mindent, amit lehetett, hogy megtartsam magamnak Robit, és nem csak ültem egy helyben tehetetlenül sírva, és nézve, hogy a barátnőm összejön a barátommal...

Tehát ezért nehéz bíznom az emberekben, és sajnos ezóta a történet óta is volt már párszor, hogy barátnak hitt személyek átvertek, és jó pár álmatlan éjszakát okoztak nekem. Van, aki túl tud lépni egy-egy barát (vagy akár egyszerrre több) elvesztésén, de én nem ilyen vagyok. Engem rettenetesen megvisel, ha számomra fontos személy hazudik nekem, vagy ha eltitkol előlem valamit. Akiben én egyszer csalódok, annak nem mondom, hogy lehetetlen, de iszonyatosan nehéz visszanyernie a bizalmamat. Jelenleg a családomon kívül 4 emberben bízom meg feltétel nélkül. Lehet, hogy némelyikükkel keveset találkozok, vagy beszélek, de velük kapcsolatban érzem azt, hogy ha bármi gondom lenne, hozzájuk azonnal fordulhatnék, nem néznének hülyének, és amiben csak tudnának segítenének... Igaz barátokként nem kell mindig egymás nyakán lógnunk, de éreztetnünk kell a másikkal, hogy bármiben számíthatunk egymásra, és hogy nem adjuk ki egymás titkait senkinek sem. Így a végére pedig szeretném megosztani veletek a 4 nevet: József, Tomi, Evi, Enci.... Remélem, hogy velük mindig is barátok maradunk, és soha nem kell majd semelyikükben csalódnom, mert ha bármelyiküket is elveszíteném, akkor biztosan összetörne a szívem véglegesen....

A mai nap nem úgy fog elsülni, ahogy számítottam rá. Örültem, hogy találkozhatok Barátommal, erre csak holnaptól ér rá... Most megint azon kezdtem gondolkozni, hogy mit tegyek vele kapcsolatban... Újra beszélgettem a kedves ismerősömmel a Tomival való kapcsolatomról, és megosztottam vele azt, hogy mennyire összezavarodtam, és hogy milyen okból kifolyólag szeretném az ő tanácsát kérni ebben a témában...

Van egy kedves új ismerősöm, aki blogot ír, és adott egy jó ötletet, hogy hogyan tudnám kiadni magamból a mindennapos rossz érzéseimet... Teljesen őszintén ír le mindent, amit gondol, és ahogyan vélekedik az élet értelméről, az egyszerűen ledöbbent engem. Néha bennem is olyan dolgok keringenek, amiket ha elmondanék valakinek, biztosan tudom, hogy bolondnak és éretlennek tartana. A másik véglet pedig az lenne, hogy állandóan sajnálnának a környezetemben élők... Ezt pedig nem szeretem. Az egyik legrosszabb érzés az életben, amikor lesajnálják az embert. Velem sajnos már sokszor előfordult, hogy elhagyatottnak éreztem magam, és ha ezt megosztottam valakivel, akkor lesajnáltak, és úgy gondoltam, hogy mindenki csak szánalomból áll szóba velem. Nem akarok nagy történeteket mesélni, mert nem látom értelmét. Viszont egy biztos, hogy az érzéseim leírásában segítségemre lesznek a megélt dolgaim, amiket majd próbálok elmagyarázni, akármennyire is nehézkes írnom róluk. Vegyük például a mostani helyzetemet. Nemrég lett vége egy 39 hónapos kapcsolatomnak, és bár utólag rájöttem, hogy jó ideje nem működött köztünk a dolog, mégis úgy érzem, hogy túl hamar ugrottam bele egy új szerelembe. Tudom, hogy nem csak fellángolás a mostani, viszont azt gondolom, hogy nem egészen lesz olyan a kapcsolatom, amilyet ténylegesen szeretnék. Nem "exTomipótlékot" keresek, de igazából nem is tudom, hogy mit várok el a jelenlegi barátomtól. Nemrég jöttem el fősulira, és itt is van valaki, akit nagyon kedvelek... Ő az a kedves új ismerősöm, akit írtam az elején, hogy az ő hatására kezdek neki egy blognak. Persze nem kell félreérteni, hogy nagyon kedvelem őt... Szimplán csak annyi az egész, hogy már az első beszélgetésünkkor rájöttem, hogy mi biztosan jóban leszünk, mert rögtön leesett, hogy egy értelmes és jószívű fiúval kezdtem el beszélgetni. A számításaim be is jöttek, mert az elmúlt két hétben eszméletlenül sokat segített nekem a tanácsaival, vagy akár szimplán azzal is, hogy meghallgatott, és nem nézett hülyének. Természetesen szoktunk viccelődni is, de teljesen komoly témának a megbeszéléséhez erőteljes átéléssel és nyíltsággal fogunk hozzá. A mostani barátommal viszont nem ezt érzem. Jól el vagyunk, de nagyon keveset találkozunk, és még nem kerültünk olyan viszonyba egymással, hogy szégyenlősködés nélkül tudjunk beszélgetni egyes nagyon személyes témáról.... Sajnálatos módon nagyon keveset találkozunk, és ez aztán nem könnyíti meg a helyzetünket.... Jobb lenne, ha minden nap egymás mellett lehetnénk, és így a kezdetekben rögtön megismerhetnénk egymást annyira, hogy kialakuljon kettőnk között a kötődés... Szerintem most bevezetésnek ennyi, majd folytatom valamikor máskor az önsanyargatást...